Komárom történetéhez a Duna szervesen kapcsolódik. A város kettőssége különleges, hiszen oka nem csak az, hogy a folyó két partján fekvő városrészekből tevődött össze (amely városrészek külön fejlődési utat jártak be), hanem 1920-ban az országhatár is közéjük került.
Komárom a római kor óta fontos átkelőhelyként működött, első ízben a tatárjárás alatt épült vár többek között ennek a védelmére. Hajóhíd Hunyadi Mátyás király korában, 1589-ben kezdett itt épülni, amely azonban nem készült el. Később – leginkább a vár közelsége miatt – szükségesnek látszott egy híd építése, amely azonban csak 1892-ben, az Erzsébet-híd elkészültével valósult meg.
A később megépülő híd rendkívül fontos szerepét mutatja, hogy az 1860-as években, mikor a gabonaforgalom a vasúthálózat kiépülése miatt egyre inkább Pest-Buda felé irányult, a többi kisalföldi várossal együtt Komárom is hanyatlásnak indult, hiszen a vasút és a dunai átkelőhely hiánya miatt a nagyvállalkozók nem láttak Komáromban potenciált. Az a mocsaras, ártéri környezet, amely az erőd szempontjából praktikus volt, igencsak drágává tette az infrastrukturális beruházásokat.
Az egységesülés a déli Újszőny és az északi Komárom között a tényleges városegyesítés (1896) előtt több szinten is megkezdődött. Ennek az egyik leglátványosabb és legkézzelfoghatóbb eleme a Erzsébet-híd megépítése volt, amely négy évvel megelőzte a városegyesítést. Építésére – miután azt 1891-ben Baross Gábor miniszter jóváhagyta – Gregersen és fia vállalkozókkal kötöttek szerződést. Ez az első olyan közúti híd, amely sarló alakú rácsos acélszerkezettel rendelkezik. Ennek egy része a Magyar Királyi Államvasúti Gépgyárban készült és ott is szerelték össze. Az építése idején rendkívül korszerű híd tervezője Feketeházy János volt. Az ő nevéhez fűződik ez a típus, amely később több dunai híd, például az esztergomi vagy a bajai hidaknak is mintaként szolgált. 1892-re készült el, szeptember 1-én, éjfélkor adták át.
A híd – számos korabeli képeslap-ábrázolással ellentétben – nem a két várost, hanem a déli partot és az Erzsébet-szigetet közötte össze. Utóbbi fejlődő terület volt, amely önmagában is akár egy kis várossá válhatott volna. Ebben az időben egyszerre működött az északi Komárom polgárcsaládjainak pihenőhelyeként (többen rendelkeztek itt kertekkel, villákkal) és a révnek köszönhetően forgalmas átkelőhelyként. A szigettel szemközt pedig iparosok éltek nagy számban. A sziget képe az 1900-as években változott meg, részben a modernizációval járó infrastrukturális változásoknak (városi vízmű, rakpartok kiépítése), de még inkább Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnak köszönhetően, amelynek javítóműhelye 1897-ben költözött át Győrből ide.
Az első világháború után a híd a határlezárások egyik igencsak problémás pontját jelentette. 1919 februárjában ugyanis két városrész közötti postaforgalom megszüntetését követően lezárták a két partot összekötő Erzsébet-hidat is. Ezentúl (az orvosokon kívül) csak engedéllyel és szigorú motozás után lehetett átkelni rajta, a nők a gyakorlatban pedig egyáltalán nem is mehettek át, hiszen nem állt rendelkezésre olyan személyzet, amely megmotozhatta volna őket. A lezárás oka az ekkor kezdődő pénzcsere volt, időtartamát 8-10 napra ígérték a csehszlovák hatóságok, azonban márciusban sem nyitották meg, a Tanácsköztársaság kikiáltása után pedig teljes mértékben megszüntették az átkelés lehetőségét. 1919 nyarától kezdve, a Tanácsköztársaság megbukásával és a fegyveres konfliktusok befejeződésével heti két alkalommal megnyitották a hidat a nehezen beszerezhető engedéllyel rendelkezők számára, akinek azonban – ha nem tértek vissza rögtön – akár 3-4 napot is kellett várniuk a hazatérésre. 1920 elején már – hosszadalmas engedélykérés után – mindennap át lehetett kelni a hídon, de csupán a nap meghatározott óráiban. Kivételt egyedül azok képeztek, akik a magyarországi oldalon rendelkeztek szőlővel, de az ő állandó átkelési engedélyük is bármikor bevonható volt. Mindezt az északi parton lakók nagymertékű bezártságként élték meg, különösen, hogy a Budapest felé tartó vonatok a dél-komáromi vasútállomásról indultak. Mindezek ellenére a két világháború között a komáromi Erzsébet-híd maradt a legfontosabb határátkelőhely Magyarország és Szlovákia között.
1945 márciusában a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta, középső része összeomlott, amelyet 1946-ban a csehszlovák állam az eredeti tervek alapján felújított. Építésének centenáriumát 1992-ben Komárom város többek között egy színvonalas nemzetközi konferenciával ünnepelte meg. A híd legutóbbi felújítása 2006-ban történt, amely Magyarország és Szlovákia együttműködésével valósult meg.
Hajós Bence et al.: Hídjaink a római örökségtől a mai óriásokig. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, Budapest 2007.
Sikos T. Tamás – Tiner Tibor (szerk.): Egy város – két ország. Komárom – Komárno. Selye János Egyetem Kutatói Intézete, Komárom 2007.
Simon Attila: A kettéosztott város. Az államhatár és az etnikumok közötti választóvonal által kettéosztott Komárom a két háború között. Fórum. Társadalomtudományi Szemle 13 (2011) 2. 87–100.
Tamáska Máté: Komárom Duna-partjának várostörténete a kezdetektől 1945-ig, Építés – Építészettudomány 44(1–2)107–128.